Nyomtatás

Dr. Nagy Edit

Értékelés:
(0 szavazat)

 

“A szavaknak súlya legyen, ne száma!”
 

Ez a közmondás remélem azokat az embereket vonzza a bemutatkozó írásom elolvasására akiknek szüksége van rá, hogy megismerjenek.


Bízom a “ Vonzás törvényében”, és hiszem, hogy ez nálam is működik.


Dr. Nagy Edit vagyok, hatástan szakgyógyszerész. “ Egy ezermérföldes út is az első lépéssel kezdődik.”


Az első lépés nekem a gyógyszerészet volt, 1994-ben végeztem a Szegedi Gyógyszerésztudományi Egyetemen.

Más úton is járok már jó ideje. Homeopátiával 2003 óta foglalkozom. CEDH diplomás klinikai szakgyógyszerészként segítek homeopátiás alkati és tüneti szerek választásában, homeopátiás házi patika összeállításában.

Schüssler féle arcdiagnosztikát 2008-ban ismertem meg és azóta is nagy sikerrel alkalmazom gyermekek és felnőttek gyógyítására. Ezek a homeopátia elvén alapuló készítmények a sejteken belüli hiány állapotokat ingerterápiával szüntetik meg biokémiai úton, illetve az anyagcserét állítják vissza az egyensúlyi állapotba.

ETI vizsgás fülakupunktúrás addiktológus vagyok 2009 óta. A fülön található pontokon keresztül hathatunk az egész szervezetre. Harmonizálja a kezelés az idegrendszert, nyugtató hatású. Javítja a máj, a vesék, a tüdők működését. Elkezdődik és felgyorsul a méregtelenítés, a feszültségből eredő problémák oldódnak.

Javul a memória, letisztul a gondolkodás. A szenvedély betegségektől könnyebb megválni. Nikotin függőség, drog-, gyógyszer-, alkoholproblémák-, játékszenvedély és számítógép-függőség hatásos kezelésére van mód gyógyszerek és mellékhatások nélkül. 

A lelki egészség fenntartására és helyreállítására, stressz helyzetek megelőzésére és kezelésére, krónikus testi és lelki betegségek megoldására a kineziológiai stressz oldást alkalmazom 2010 óta. Ezt a módszert a “hivatásos” orvostudomány soha nem fogadta el, a holisztikus szemléletű gyógyászat széles körben használja.

Segítséget nyújt testi, lelki és szellemi fejlődésünkhöz, egészségünk megőrzéséhez és saját magunk és a világunk jobbá tételéhez.

Szeretettel várok minden érdeklődőt a Napkelet Egészségközpontban amennyiben a felsorolt gyógymódok közül valamelyik felkeltette figyelmét.

 

Konzultáció előzetes időpontegyeztetéssel:
06-70-328-2581       Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

                     



Fülakupunktúrás addiktológia

A fülön található pontokon keresztül hathatunk a szervekre: idegrendszer (nyugtató, feszültségoldó pontok) máj, vesék, tüdők, stb.

 A kezelés hatására :

elkezdődik és felgyorsul a méregtelenítés

- feszültségből eredő problémák rendeződnek

- letisztul a gondolkodás

- a lelki blokkok oldódnak

- kiegyensúlyozottabbá válunk

- javul a memória

- csökken az étvágy

- megszűnik az allergia, és a migrén

- könnyebb megválni a szenvedély betegségektől.
 

Konzultáció előzetes időpontegyeztetéssel:
06-70-328-2581       Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 



Homeopátia
 

A HOMEOPÁTIA KÜLÖNLEGES, TERMÉSZETES GYÓGYMÓD.
Akut és krónikus megbetegedések kezelése a szervezet öngyógyító mechanizmusának segítségével.A homeopátia ma is követett, több mint 200 éve létező, sok támadást megélt, esetenként félreértett, de sokak által mégis kedvelt és elismert orvosi irányzat, amelynek alapítása Samuel Hahnemann nevéhez fűződik. Legfőbb alapelve az úgynevezett hasonlósági törvény, amelynek értelmében a hasonlók hasonlókkal gyógyíttatnak (similia similibus curantur). A beteg azt a gyógyszeranyagot kapja homeopátiás hígításban, ami hígítatlanul adva az egészséges emberben kiváltja a beteg panaszaihoz hasonló tüneteket. Hahnemann sosem állította azt, hogy a hasonlósági elv kizárólag az ő gondolkodásmódjának eredménye, mindig utalt a nagy orvoselődökre, Hippokratészre és Paracelsusra, akiknél a homeopátiás gyógyítás egy-egy jellegzetessége már megjelent. Hahnemann vitathatatlan érdeme, hogy az elődök felismerését felelevenítette, módszertanilag átdolgozta és a gyakorlatba átültette.

Jelenleg is az egyik legeredményesebb természetgyógyászati módszer a betegségek megelőzésére és kezelésére fájdalom és mellékhatások nélkül.

 

Konzultáció előzetes időpontegyeztetéssel:
06-70-328-2581       Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Kineziológia


Kineziológiai, stresszoldás   -  One Brain kinezilológiai mószerrel

"A test soha nem hazudik, ha a megfelelő kérdést tesszük fel a megfelelő módon. "

(Dr. George Goodheart)

A One Brain igen hatékony segítséget nyújt szervezet testi – lelki egyensúlyának helyreállításában és fenntartásában.

Életünk során bekövetkezett traumák, a stressz, lelki sérülések sejtszinten kódolva rögzülnek, és ha ezeket feldolgozatlanul hagyjuk, blokkot képeznek, és különböző tünetekben nyilvánulnak meg testi és lelki szinten.

A kiváltó esemény általában nem tudatosodik, tudatalatti szinten raktározódik, és így fejti ki hatását.

Egy gyengéd módszerről van szó, mely segítséget nyújt a problémát okozó „gócpontok” felderítésében izomteszteléssel.

A hozzájuk kapcsolódó negatív érzelmeket speciális korrekciós technikák alkalmazásával oldjuk.

Így a szervezet öngyógyító folyamatainak aktiválásával panaszmentessé válunk.


Kinek szeretnék segíteni? Miben tud a módszer támogatást nyújtani?  

-  A vitalitás és energiaszint növelésében, stressz kezelésében.

-  Az önbizalom és az önértékelés pozitív megerősítésében.

-  A céljaink elérését akadályozó belső akadályok felszámolásában.

-  A kommunikáció és az önkifejezés útjában álló gátak feloldásában.

-  Belső harmóniánk megteremtésében.         

-  Önmagunk megismerésében, tudatosságunk fejlesztésében.

-  Allergia, súlyprobléma, alvási nehézségekben.

-  Életminőségünk fejlesztésében.

-  Tanulási problémák megoldásában.

-  Egyenrangúvá, magabiztossá válásunkban.

-  Kapcsolataink harmonikussá tételében.

Egészében véve ez egy hatalmas kaland, mely végigvezet életünkön, az önmegismerés és az önmagunkra találás útján.

 

Konzultáció előzetes időpontegyeztetéssel:
06-70-328-2581       Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
 



Schüssler arcdiagnosztika

12 féle esszenciális só, sejtszintű információs hatással. A homeopátia elvén alapuló készítmények. A sók a sejteken belüli hiány állapotokat ingerterápiával szüntetik meg biokémiai úton, illetve az anyagcserét állítják vissza az egyensúlyi állapotba.
A sók használatával egészségessé és szebbé válunk!

 

Konzultáció előzetes időpontegyeztetéssel:
06-70-328-2581       Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.