Név:
E-mail:

Iratkozzon fel most és nyerjen egy havonta kisorsolásra kerülő 5 alkalmas sószoba bérletet!

E heti menü | Étlap | Vega receptek | Programok, főzőtanfolyamok | Elérhetőség | Akciók

Vegetáriánus ételek receptjei

Reform boltunkban - ami az étteremben található -

 minden alapanyagot megvásárolhatnak!

POLPETTE DI  RISO CON ZUCCHINI 

Cukkínivel töltött rizsgombóc paradicsom ágyon 

Hozzávalók  : (4 főre)

   40 dkg rizs, 20dkg cukkini, 1 fej vöröshagyma, 3gerezd fokhagyma,

   1 csomag bazsalikom, 1dl olivaolaj, 10dkg zsemlemorzsa,

   0,05 dkg zabpehelyliszt, 0,05dkg csicseriborsóliszt,

   1teáskanál vegamix, só, bors,  étolaj a sütéshez.

Elkészítése:
Serpenyőben, olajon megpirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, fokhagymát, leforrázott, megtisztított kockára vágott paradicsomot, és a reszelt cukkinit. Összesütjük,kevés vízzel felöntjük. Sóval, borssal, friss bazsalikommal fűszerezzük, majd a főtt rizzsel, 3dkg zsemlemorzsával, zabpehelyliszttel, csicseriborsóliszttel összekeverjük.( tojás helyett 1 dl sűrű besamell mártást is tehetünk hozzá) Vizes kézzel gombócokat formázunk belőle, zsemlemorzsába megforgatjuk, majd bő olajban kisütjük.

 

Paradicsom mártás:
80 dkg paradicsom, 1fej vöröshagyma, 2gerezd fokhagyma, bazsalikom, só, bors,
1tk vegamix.

A paradicsomot leforrázzuk, kockára vágjuk. Olivaolajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk vöröshagymát, fokhagymát majd a fűszereket,a paradicsomot és kb. 20 percig főzzük, amíg a leve elpárolog. 
A rizsgombócokat a paradicsomágyon tálaljuk.
 

 

BRUSCHETTA

Hozzávalók:  (4 főre)
4 db paradicsom, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, 3-4 bazsalikom levélke, olívaolaj, pirítós kenyér.

Elkészítése:
A megmosott paradicsomok tövét kivágom, majd kisebb, kockákra szeletelem. Egy üvegtálba teszem, sózom, frissen őrölt borssal ízesítem, hozzáadom az összevágott, friss bazsalikom leveleket. Olívaolajjal gazdagon meglocsolom, összekeverem, és hűvös helyen állni hagyom, hogy az ízek jól összeérjenek.
Kenyeret pirítok és a fokhagyma gerezdekkel bedörzsölöm. Egy lapos tányéron olíva olajat összekeverek sóval, borssal és a pirítósokat belemártogatom, majd erre teszem a paradicsommártást.Nyáron könnyű előétel, vagy vacsora a bruschetta. Fontos, hogy jó ízű,napon érett paradicsomot használjunk, üvegházi paradicsomból nem lesz finom..

  

LASAGNE – Rakott tészta raguval

Hozzávalók:(4 főre)
1kg Paradicsom , 10 dkg szejtánpor, vagy 30 dkg kész szejtán, 1 fej v. hagyma, 2 gerezd f.hagyma, só, bors, bazsalikom, vegamix, olivaolaj. Száraz lasagne tészta 1,5 cs.

 Elkészítése:
A lasagne tésztát, beshamell mártást és a bolognai ragut fogjuk tepsiben rétegezni.
A Bolognai raguhoz elkészítjük a szejtánt, azaz a búzahúst.
Szejtán:
A  25 dkg szejtánport ízlés szerint befűszerezzük: só, ő.kömény, fokhagyma, vegamix, koriander. Ezután 4-4.5 dl fűszeres meleg vizet öntünk rá. Hirtelen mozdulatokkal összekeverjük először fakanállal,majd ha kicsit hűlt, akkor kézzel gyúrjuk. Majd pogácsákat formázunk belőle,10 percet pihentetjük, ezalatt összeáll, majd fűszeres vízben kb. 40 perc alatt megfőzzük.

Bolognai ragu:
A 30 dkg megfőtt szejtánt ledarálunk, majd serpenyőben kevés olajon lesütjük. Sózzuk, borsozzuk, finomra aprított vöröshagymát, fokhagymát, répát, zöldséget, zellerszárat adunk hozzá és összesütjük, majd a leforrázott, kockára vágott paradicsommal egy órán át készre főzzük.
 Beshamell mártás:
A 10 dkg margarinból és a 20 dkg lisztből egy világos rántást készítünk. Felengedjük kb 1L forró rizstejjel és csomómentesre keverjük.Vigyázzunk, hogy ne legyen túl sűrű, ha szükséges még rizstejet adhatunk hozzá.  Ízesítjük só,vegamix,fehérbors, szerecsendió. A végén v.milyen tejszínnel dúsíthatjuk.

Tepsiben rétegezzük a következő sorrendben az előkészített hozzávalókat:
ragu(maradjon egy kicsit leves), beshamell( nem túl sűrű), lasagne tészta(nincs megfőve), ragu, beshamell, tészta, három emeletig és a tetejére növényi mozzarella sajtot reszelünk és sütőben kb. egy órán át készre sütjük.

 

MINESTRONE
Olasz zöldségleves

Hozzávalók: 
1dl olivaolaj, 1fej vöröshagyma, 2db paradicsom, 2-2 szál zöldség, répa,   zellerszár, és ezenkívül mindenféle zöldségeket beletehetünk az idénynek megfelelően, attól függően, hogy mennyit akarunk főzni.
Pl.: zöldbab, fejtett bab, cukkini,, póréhagyma, brokkoli, kelkáposzta,f.káposzta stb.

Elkészítése:
Olajon a vöröshagymát megpároljuk, hozzáadjuk a friss, hámozott kockára vágott paradicsomot, sóval, borssal, friss bazsalikommal , vegamix-szel ízesítjük, majd lesütjük. Hozzáadjuk a zöldségek egy részét ledarálva, vagy összeaprítva ( répa, zöldség, zellerszár ) és tovább sütjük, hogy az ízek kioldódjanak. Puhulási sorrendben beletesszük a zöldségeket: karikára vágott répa, zöldség, zellerszár, póréhagyma, fejtett bab, zöldbab,káposzta félék, majd  a cukkinit vékony csíkokra vágva és még bármilyen idény jellegű zöldségeket. Felöntjük vízzel úgy, hogy az egészet ellepje. Amikor minden átfőtt még friss bazsalikomot és petrezselyemzöldet adunk hozzá.
Olaszországban a minesztrónét kevés lével, nagyon sűrűre hagyják, esetleg tálalás előtt apró tésztát főznek bele.

  

INSALATA FARRÓ – Hideg árpasaláta

Hozzávalók:
20 dkg hántolt árpa, 5 dkg kapribogyó, 5 dkg olivabogyó, füst,5 dkg tofu, 1 gerezd fokhagyma, 3db paradicsom,10 dkg cukkíni, 5 dkg zellerszár, petrezs.zöld, 1 dl olivaoaj, citromlé, só, bors, friss bazsalikom, chili paprika, 1 teáskanál szójaszósz

Elkészítése:
Az árpát bő kétszeres mennyiségű vízben megfőzzük, majd leszűrjük és lehűtjük. A tofut apró kockákra vágjuk és bepácoljuk(só, citromlé, pici szójaszósz, bors, chili paprika). A paradicsomot már egy kicsit nagyobbra szintén felkockázzuk és azt is előre beízesítjük(só, bors, f.bazsalikom, olivaolaj, citromlé). Ezután a cukkínit apró kockákra vágjuk, az olivabogyót 2-3 felé, a zellerszárat vékonyra aprítjuk. Az egészet összekeverjük a lehűtött árpával, ha szükséges után ízesítjük, a bogyósoknak a levét is hozzáadjuk, + petr.zöld és olavaolaj.  Igazi nyári étel, hidegen fogyasszuk!

  

GNOCCHI CON POMODORO
Burgonya gombóc paradicsommal

 Hozzávalók:
30 dkg  burgonya, 10 dkg tönköly fehérliszt, só.

Elkészítése:
A burgonyát sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük és kicsit hűlni hagyjuk. Ezután burgonyatörővel összetörjük. A tálból nyújtódeszkára borítjuk  és tönköly fehér liszttel összegyúrjuk . A deszkát jól belisztezzük, és egy nagy cipót formázunk a tésztából. Ezután szeleteket vágunk belőle , azokat felcsíkozzuk,  egy kicsit meghengergetjük és 1-1.5 cm-esekre daraboljuk, majd sós forrásban lévő vízbe megfőzzük (2-3 perc).

A paradicsomszószt a már említett módon elkészítjük és a gnocchikkal összeforgatjuk, forrón tálaljuk.

 

                                                      VADAS SZEJTÁNRAGU          (10 adag)                                       

Hozzávalók:
25 dkg szejtánpor(búzasikér), 10dkg vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma,40 dkg répa,20dkg, zöldség,20  dkg zeller,2 dkg nádcukor,só, fehérbors, köménymag (csak a szejtán főzéséhez) babérlevél,kakukkfű,rozmaring, 1 citrom leve, 2 dl zabtejszín vagy szójajoghurt, 2 dkg tönköly fehérliszt, 0,5 dl szójaszósz            

Elkészítése:
SZEJTÁN ( búzahús):
A  szejtánport izlés szerint befűszerezzük attól függően,hogy mihez akarjuk felhasználni  pl.só, ő.kömény, f.agyma, vegamix, koriander. Ezután fűszeres meleg vízet öntünk rá 25 dkg-hoz 4 dl.Hirtelen mozdulatokkal összekeverjük először fakanállal,majd ha kicsit hűlt, akkor kézzel gyúrjuk majd pogácsákat formázunk belőle,10 percet pihentetjük, ez alatt összeáll,majd fűszeres vízbe megfőzzük kb. 30-40 perc.
Ha kihűlt a ételnek megfelelően szeleteljük,pácolhatjuk,ránthatjuk stb.

Vadas ragu:
A  raguhoz  a v.hagymát lepirítjuk, beletesszük a nádcukrot és a paradicsompürét és tovább pirítjuk. Jöhetnek a zöldségek a mustár a fűszerek, és a szejtán. Felengedjük annyi vízzel,hogy szaftja legyen.
A joghurtból vagy a zabtejszínből, és a lisztből(bármilyen liszt lehet vagy a leturmixolt zöldségek is megteszik)habarást készítünk,és ha megfőttek a zöldségek behabarjuk. Szójaszósszal, citromlével ízesíthetjük.

                                                                                      ◊ 

BAMI-GORENG     (10 adag)
Indonéz sült zöldségek tésztával

Hozzávalók: 
1 közepes fej kelkáposzta,1 db kínai kell,20 dkg répa, fél szál póréhagyma,10 dkg vöröshagyma, 2 dkg fokhagyma, 5dkg friss gyömbér,  1 db zöld erős paprika, 40 dkg tofu, 1,5dl szójaszósz, frissen őrőllt koriander,ő.kömény, fehérbors, gyömbérpor,  vegamix,tengeri só(himalája), 25 dkg valamilyen vékony metélt tészta (teljes kiőrlésű cérnametélt,smack tészta, rizs tészta, üvegtészta), 1,5 dl étolaj,plusz a tofu kisütéséhez olaj.

Elkészítése: 
A káposztaféléket kockára vágjuk. A v.hagymát fokhagymát és a gyömbért leturmixoljuk. A tofut bő olajban egészben megsütjük,majd felkockázzuk és szójaszószban pácoljuk kicsit.  Egy edényben lehetőleg vokban olajat hevítünk. Beletesszük a v.hagymát, a friss gyömbért, a póréhagyma felét, pár karika erős paprikát, a fokhagymát, ha megpirult kicsi vizet öntünk rá. Jöhetnek a zöldségek puhulási sorrendben, répa vékony csíkokra vágva, kelkáposzta, kínai kel. Először csak keveset tegyünk a vokba, hogy legyen helyük lesülni. Sózzuk, erőteljesen fűszerezzük, kicsit, még fedő alatt pároljuk, hogy a színe frissessége megmaradjon. Ez idő alatt megfőzzük a tésztát, és ha leszűrtük szójaszósszal meglocsoljuk. Összekeverjük a ragut a tofuval végül a tésztával, tálaláskor friss korianderrel és kesudióval megszórhatjuk.

              ZABFASÍRT    (10 adag)

Hozzávalók:  
25 dkg zabtöret; 40 dkg zabpehely; 10 dkg vöröshagyma; 5dkg teljes kiőrlésű zsemlemorzsa; 5 dkg teljes kiőrlésű tönköly liszt; só; bors; ő.kömény; majoranna; (borsikafű); fokhagyma; 1 ek.mustár; vegamix; hidegen sajtolt étolaj a sütéshez;  1 cs.petrezselyem zöld; fűszerpaprika

Elkészítése:
A zabtöretet 2x,5-ös mennyiségű vízben megfőzzük,ha maradt rajta lé leszűrjük.  A v.hagymát lepirítjuk , majd 1 dl  vízzel felengedjük és hozzáadjuk a paprikát és a többi fűszert. Ezután még annyi vizet teszünk hozzá hogy, letudjuk forrázni vele a zabpelyhet. Ha ez megvan, hagyjuk kicsit kihűlni, majd az összes hozzávalóval együtt összekeverjük és pogácsákat formázunk belőle. Kiolajozott tepsire tesszük, tetejét is megkenjük és nagy hőfokon (kb 180-190 fok) barnásra sütjük.
(Süthetjük serpenyőben is,több olajban így finomabb lesz. Ebben az esetben sütés előtt forgassuk meg zsemlemorzsában. )

                                                                                             

                        TÉSZTASALÁTA FENYŐMAGGAL (10 adag)

Hozzávalók:
80 dkg teljes kiőrlésű apró tészta, 1 db citrom, 1 db fehér paprika, 1 db kaliforniai paprika, 20 dkg kígyó uborka, 20 dkg paradicsom, póréhagyma, 10 dkg kesudió, petrezselyemzöld, friss bazsalikom, oregánó, extra szűz olivaolaj, tengeri só (himalája), frissen őrölt zöld vagy rózsabors,1 dl paradicsom sűrítmény, 1 dl tojás mentes majonéz, 2 dl szójajoghurt,10 dkg olivabogyó, chili paprika, 10 dkg füstölt tofu(elhagyható), 0.5 dl szójaszósz, 5 dkg fenyőmag, friss korianderlevél

 Elkészítése:
A citromot és a kesudiót nagyon picire vágjuk, a többi hozzávalót apró kockákra és a kifőtt tésztához tesszük.  A feldarabolt tofut hidegen sajtolt olajban megsüthetjük vagy csak egyszerűen a tésztához adjuk. Összekeverjük a többi alapanyaggal,majd legvégül megszórjuk pirított fenyőmaggal és friss korianderrel.

                                                                                                                                             

                   ÁRPAGYÖNGY ASZALT GYÜMÖLCSÖKKEL  (10 adag)

Hozzávalók:
50 dkg hántolt árpa, 30 dkg aszalt gyümölcs vegyesen, ő.koriander, fehér bors, 0.5 citrom leve, borókabogyó, szerecsendió, gyömbérpor, só, pici fahéj, 5 dkg növényi margarin

 Elkészítése:
Az árpát 2.5 x-ös mennyiségű vízben megfőzzük sóval és pár szem borókabogyóval. Az aszalt gyümölcsöket (s.barack,meggy,áfonya, szilva) a margarinon kevés víz és a többi hozzávalóval együtt megpároljuk,hogy egy kicsit szaftos legyen,majd összekeverjük a kifőtt árpával.
Köretnek vagy kevés méz hozzáadásával desszertnek is fogyaszthatjuk.

SPENÓTOS BULGUR – reform köret

 Hozzávalók: 
3 ek olívaolaj, 2 dl bulgur, 1 kk házi vegeta, 4 dl víz, 1 marék spenót, 1,5 kk só

 Elkészítése: 
Egy lábasban felmelegítem az olajat, majd beleteszem a bulgurt és a vegetát. Néhány percig pirítom, majd felöntöm a vízzel, sózom és hozzáadom a megmosott, összevágott spenótot. Lefedem és felforralom. Amikor már forr, lassú tűzön főzöm, mint a rizst. Kb. 10-15 perc alatt elkészül. A végén még megszórom némi friss petrezselyemmel, ami nagyon friss ízt kölcsönöz neki.

                                                                                               

   ÁZSIAI RIZSES TOFU WOKBAN

Hozzávalók:
 30 dkg tofu, 25 dkg rizs,1 fej vöröshagyma,20 dkg gomba, 20 dkg zöldborsó, 2 ek. szójacsíra, szójaszósz, ola

Elkészítése:
A rizst sós vízben megfőzzük.
A fele tofut felkockázzuk, majd olajat forrósítunk a wokban, és megsütjük benne. Kiszedjük, és a visszamaradt olajon megfuttatjuk a felaprított hagymát és gombát. Lefedve kevés ideig pároljuk, és hozzákeverjük a zöldborsót, szójacsírát és a sült tofut. A megmaradt tufot összezúzzuk, majd a zöldséges-tofus keverékhez adjuk. Gyakran kevergetve elfőzzük a levét.
Utána beleforgatjuk a rizst, majd szójaszósszal meglocsolva tálaljuk.

Sok sikeres főzőcskézést és jó étvágyat kivánunk az egészséges étkekhez!

Moka Ildikó, séf és kreatív csapata


virtuális túra

Melyik tanfolyam érdekel?*:

Mi a tanfolyam időpontja?*:

E-mail címed*:

Neved*:

Igen, érdekel a fenti tanfolyam! Kérem,küldjenek részletes tájékoztatást!

 


Neved:*:

Telefonszámod:*:

E-mail címed:*:

Kérdésed*: