Dobóvári Béla

klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus
 

Üdvözlöm!
 

Dobóvári Béla vagyok, klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológus. Jelenleg a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Pszichiátriai Osztályának Addiktológiai Részlegén dolgozom, ahol kóros függősségben szenvedő szenvedélybetegekkel foglalkozunk kollégáimmal, pszichodiagnosztikai és pszichoterápiás munkát végezve. Fő profilunk az alkoholbetegség és a hozzá kapcsolódó egyéb testi és pszichés betegségek diagnosztizálása és gyógyítása.
 

Úgy gondolom, hogy az egyszerűbb problémáktól kezdve a súlyosabb pszichiátriai kórképekig csaknem minden lelki egyensúlyvesztés, pszichés zavar mögött oksági tényezőként feltárható az emberi kapcsolatok zavara. És ami emberi kapcsolatban romlott el, azt emberi kapcsolatban lehet helyrehozni. Ebben próbálok segíteni a klienseimnek.


Ha felhív, elkötelezettség nélkül elbeszélgethetünk a problémájáról, és megvizsgálhatjuk, mi lenne az Ön számára a leghasznosabb segítség. Hívjon fel bizalommal a 06-70-337-35-94 telefonszámon, délelőtt 10 és délután 16 óra között, vagy írjon a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. elektronikus címre.

 

Amiben segíthetek

Amilyen problémákkal hozzám fordulhat:

·         intenzív szorongás, feszültség, idegesség,

·         életvezetési problémák,

·         párkapcsolati –és munkahelyi konfliktusok,

·         gyász vagy más feldolgozatlan veszteségélmények,

·         krízis állapot,

·         lelki problémák okozta testi betegségek,

·         kényszer betegség,

·         pánik zavar,

·         hangulatzavar - depresszió,

·         személyiségzavar,

·         vagy ha bármilyen más okból nem érzi jól magát a bőrében.


Tanulmányaim

Végzettség:

Pszichológus (MA, ELTE PPK Pszichológia Szak)


Szakvizsga:

Felnőtt Klinikai és Mentálhigiéniai Szakpszichológus (DE OEC)


Szakirányú képzések:

·         Integratív Hipnoterápia (KIP, NLP, EST)

·         Személyközpontú Terápia

·         Autogén Trénig


Kapcsolat

Klienseim fogadása előzetes megbeszélés alapján történik.
Bejelentkezni munkanapokon lehet 10-16 óráig.

 Telefon: 06-66-644-063

 E-mail cím: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Konzultáció ideje: előzetes időpontegyeztetéssel

Konzultáció helyszíne: Napkelet Egészségközpont Békéscsaba Andrássy út. 51. fsz. 19.
                                      Virágzó Egészségközpont Budapest III. ker. Dereglye u. 5/b.

 

Alkalmazott módszerek rövid bemutatása


Személyközpontú terápia:

A személyközpontú megközelítés a világhírű amerikai pszichológus, Carl Rogers munkásságán alapul. Terápiás módszerét az 1930-as és 40-es években használt pszichológiai kezelésekkel szembeni elégedetlenség szülte. Alapvető kérdésekben (pl. emberkép, pszichés zavarok kialakulása, a pszichológiai terápia módszertana stb.) nem éretett egyet sem az emberi lét „negatív”, állati aspektusait hangsúlyozó pszichoanalízissel, sem a személyiséget tanult viselkedések összegződéseként szemlélő behaviorizmussal. Rogers koncepciója szerint a pszichológiai elméleteknek és a kezeléseknek egyaránt az alapvetően jó, fejlődésre, önmegvalósításra motivált és önirányításra képes emberi természetből kell kiindulnia.

Pszichológiai kezelésének lényege, hogy a terapeuta bízik a kliens önmegvalósítási törekvésében, és ezért egyfajta speciális hozzáállást, attitűdöt tanúsít az irányába. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a személyiség növekedési, fejlődési lehetőségeit a terapeuta képes felszabadítani pusztán az alábbi három tényező biztosításával: 1) érzékeny és pontos empatikus megértést tanúsít a kliens felé, 2) teljesen elfogadja, feltétel nélkül értékeli, tiszteli a klienst, 3) a terapeuta őszinte és nyílt személyként vesz részt a terápiában. Az elmúlt években számos vizsgálat igazolta e tényezők terápiás értékét, nagyfokú hatékonyságát az életvezetési nehézségek és a pszichés zavarok kezelése terén.


Katathym Imaginatív Pszichoterápia (KIP):

Az 1950–es években Hanscarl Leuner fejlesztette ki ezt a terápiás eljárást. Alapkoncepciója  szerint a relaxált helyzetben, módosult tudatállapotban megjelenő fantáziaképek nem mások, mint az egyén tudattalan konfliktusainak, lelki problémái gyökereinek kivetülései. Ebből következően a fantáziaképekkel végzett pszichológiai munka a kliens pszichés zavarainak eredetéig „elér”, sikeres terápia esetén módosítva azokat az alapvető struktúrákat és működésmódokat, melyek kialakították és fenntartották az adott problémát.

A KIP kezelés során a kliens relaxált (ellazult) állapotban imaginált (képzeleti) képekkel dolgozik, miközben folyamatosan kapcsolatban van és kommunikál a terapeutával. Ezt követi a képek, szimbólumok és a megélt élmények feldolgozása a pszichológussal történő beszélgetés keretében.

A kezelés így két szinten zajlik: az első sík az imagináció, a szimbólumokon végzett képzeleti munka, a második pedig ennek mélylélektani verbális feldolgozása. E két tényező együttes jelenléte a terápiában a kezelés gyógyító hatását fokozza.


Neuro Lingvisztikus Programozás (NLP):

Kialakulása John Grinder és Richard Bandler nevéhez fűződik. Az 1970-es években Grindler és Bandler a hatékony emberi kommunikáció sajátosságait vizsgálták, és a kor leghatékonyabbnak tartott amerikai pszichoterapeutáinak kommunikációját részletesen elemezve próbáltak meg könnyen, hatékonyan használható terápiás algoritmusokat létrehozni. Ennek a munkának az eredménye lett a mai napig változó, fejlődő NLP. Az NLP terápia alapvetően célorientált, segít a tünetek mögötti eredendően pozitív szándék feltárásában és kezelésében. Módosult tudatállapotban kognitív viselkedésterápiás elemeket használ, melyekkel gyors tüneti javulást ér el.


Kognitív terápia:

A kognitív terápia A. T. Beck elméletén alapuló eljárás. Teóriájának mottója lehetne Shakespeare Hamletjében elhangzó kijelentés: „Nincs a világon se jó, se rossz, gondolkozás teszi azzá.” Beck elképzelése szerint az egészséges embereknél és a pszichológiai zavarban szenvedőknél egyaránt a gondolkodás az a kulcsfontosságú tényező, ami a személy hangulatát és magatartását befolyásolja. Lelki betegség esetén a helytelen, diszfunkcionális gondolkodás vezet a zavaró tünetek kialakulásához, és ez a „rossz” működés egyben biztosítja fennmaradásukat is. A terápia célja a gondolkodási hibák korrekciója, így a reális gondolkodás kialakulásán keresztül a kliens hangulati és viselkedéses tünetei csökkennek, illetve megszűnnek.


Relaxációs módszerek

A relaxáció a pszichológiában ellazítást, ellazulást jelent. Gyűjtő neve mindazoknak a módszereknek és gyakorlatoknak, amelyek alkalmazásával lelki megnyugvást, kiegyensúlyozott közérzetet, testi-lelki működéseink harmóniáját, egészséges működését érhetjük el. Szakszerűbb megjelölésben a relaxációs módszerek ún. pszichoszomatikus működés szabályozó, egészségvédő eljárások. Az eljárás, vagy módszer fogalma alatt azt értjük, hogy az ellazulásnak szisztematikus műveletrendszere van, amely gyakorlással könnyen elsajátítható. A legismertebb és legszélesebb körben használt ilyen eszköz a J.H. Schultz német pszichiáter által az 1920-as években kidolgozott ún. autogén tréning, mely a jógán, a hipnózison és az önszuggesztión alapul.

Kutatások igazolják, hogy az orvosilag elfogadott relaxációs módszerek rendszeres használatának számos pozitív hatása van, pl. elősegíti az idegrendszer optimális működését, a testi és lelki funkciók nyugodt és kiegyensúlyozott állapotát, egészségvédő eszközként megelőzi az ártalmas behatások, a stressz következményeit az idegrendszerben, a szervi működésekben és a lelki életben egyaránt.

Mivel a különféle relaxációs módszerekkel képesek vagyunk saját magunkat módosult tudatállapotba átkapcsolni, ún. önszuggesztióval (saját magunknak kiadott parancsokkal) még hatékonyabban tudjuk a problémát okozó testi-lelki állapotainkat befolyásolni (pl. dohányzásról leszokás, lámpaláz, alvászavar stb. esetén).